A fedett lézerharc pályák télen és nyáron is egyaránt használhatóak

, , A fedett lézerharc pályák télen és nyáron is egyaránt használhatóak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ha szeretnénk megismerni egy valóban izgalmas és aktív programot, mindenképp érdeklődjünk a szervezőktől. Amennyiben egy jó kis lézerharc az, amelyen részt szeretnénk venni, előtte lehetőségünk van arra, hogy bővebben megismerkedjünk ezzel a játékkal. A szervezők ugyanis tartanak folyamatosan nyílt napokat, amelyeknek pontosan az a lényege, hogy a potenciális érdeklődők megismerkedjenek a játék menetével, valamint az egyes pályákkal. A nyílt napokra fontos, hogy előre bejelentkezzünk, hiszen a férőhelyek száma véges. Természetesen többed magunkkal is meglátogathatjuk az egyes pályákat, ahol még egy kis oktatásban, majd ezt követően egy kis próba játékban is részt vehetünk. Ha pedig pár perc alatt megtetszett ez a fajta szórakozás mód, érdemes egy nagyobb csapatot toborozni, valamint már a nyílt napon lefoglalni azt a pályát, amely számunkra a legszimpatikusabb, hiszen hiába áll a szervezők rendelkezésére több helyszín, szinte egész évben telt ház van nálunk. Ez függetlenül attól, hogy éppen milyen kint az időjárás, hiszen a fedett pályák télen is ugyanúgy használhatóak.